Igazi klasszikus home staging Testvérhegyen

2024 augusztus elején keresett meg ennek a lakásnak a tulajdonosa, hogy „csináljunk valamit”. Ajánlásra érkezett. Ekkor már két hónapja árulta a legnagyobb ingatlanközvetítői hálózat a lakást. Az eladót pedig elkezdte szorítani az idő, mert megtalálta és lefoglalózta álmai házát Balatonon.

 

Értékesítési előzmények, érdeklődők kifogásai

Az értékesítő szerint sokan nézték a hirdetést, de nem csörgött a telefon. Ennek véleménye szerint az az oka, hogy az érdeklődők sokallják az árat.
A lakásra két szóbeli ajánlat jött. Az egyik 10%-os a másik 14 %-os alkut tartalmazott. Ezeket az eladó nem fogadta el.

Az ár mellett további kifogás volt még a középső szoba mérete. Ide egy nagy ágy volt betéve, ami szinte teljesen kitöltötte a szobát, bántóan felhívva a figyelmet a szoba szűkösségére. Ráadásul volt még egy másik franciaágyas szoba is, így ez a második indokolatlan volt.
További kifogás volt még a második WC hiánya. 4 szobás lakóparki lakást már sanszos, hogy családosok, gyerekesek néznek, így igény lett volna rá.

Árcsökkentés előtt inkább a staging!!!

A közvetítő árcsökkentést javasolt, amit az ügyfelem már-már kész volt meglépni. Elbizonytalanította a tulajdonost az is, hogy a lakóparkban piacra került másik két hasonló lakás is hasonló áron, de nagyobb méretben. Viszont ezek is csak négyszobások voltak és a tájolásuk, épületen belüli elhelyezkedésük rosszabb volt, mint a mi lakásunknak.

Ekkor ajánlottak neki engem. Egy alap home staging mindig kevesebbe kerül, mint az árcsökkentés! Ugyanakkor a hatása sokkal meggyőzőbb.

Adottságok

A lakás egy 2000-es évek elején épült lakópark egyik szélső, nagyon jó adottságokkal rendelkező két erkélyes, négyszobás lakása volt. Egy folyosói nagy tároló is tartozott hozzá. Hátránya, az elavult design – 20 éves burkolatok, a sötét konyha, a sárgára festett falak és a második WC hiánya. Előnye a dupla erkély, a tájolás, a négy szoba és az eleve szép berendezése, amit csak egy ember lakott, így nem volt terhelve a lakás túl sok cuccal.

A felkészítés megtervezése, majd sutba dobása

Először nagy lendülettel mentem neki a felkészítés megtervezésének. A terv az volt, hogy a vizes helyiségek felújításával és egy modernebb színre festéssel felhúzhatnánk a lakást egy mai designra. Így nagyobb célcsoportból tudnánk vevőt meríteni.
Ügyfelem el is kezdte az egyeztetést az általam ajánlott szakemberekkel. Viszont a mestereknek nem volt kapacitásuk azonnali kezdésre és az ügyfelem is behavazódott munkával. Így a B terv lépett életbe.

Változó felkészítési terv, változó célcsoport

Az új körülmények csak egy igazán szimpla, klasszikus home staginget tettek lehetővé:
– Bútorok átrendezése, kiszanálása, egy egy kis bútor berakása. Itt arra kellett figyelni, hogy a bútorozás a szoba méretének, funkciójának megfelelő legyen.
– Függönyözés.
– Patikára takarítás.
– Dekorálás.

Az ügyfelem elképesztő energiával, tempóval és belém fektetett bizalommal csinálta végig mind azt, amit javasoltam neki. Csodával határos időn belül, egy hét alatt nyomta végig a 80 nm-es lakás felkészítését az iránymutatásaim alapján.
A felkészítést testvérem, Erdőháti Áron csodálatos fotóival tettük teljessé.

Mivel a burkolatok, a fal színe, a konyha maradt a régi, így a célcsoportnak is az idősebb korosztályt lőttem be.

Minden a papírforma szerint

Felkészítés után a tulajdonos maga hirdette meg a lakást. Még mindig szeretett volna árat csökkenteni a biztonság kedvéért (a szomszéd eladó lakások nyomása miatt), de erről lebeszéltem. Dolgozzon az ár helyett a staging!

Nem is kellett sokat várni. 1 hónap alatt megérkezett a vevő. Ahogy terveztem, idősödő pár gyerekek nélkül mindössze 1,5% alkuval. Nem bánták a márványcsempés fürdőt, a sötét konyhát, a sárga falakat. Örültek a természet közelségének, a két erkélynek, a plusz kis szobáknak, ahova vendégeket, unokákat fogadhatnak.

Hálás ügyfél, újabb megbízás

Az ügyfél csak ámult, hogy minden úgy lett, ahogy „jósoltam”. Jóval nagyobb összeg landolt a számláján, mintha elfogadta volna az első ajánlatokat. Nagyon boldog volt.
Örömében hozta is a következő projektet, ami már egy nagyobb lélegzetvételű teljes átalakítást igénylő ingatlan bérbeadási ügylet lesz. Nagyon várom! Igazi kihívásnak ígérkezik mind a lokáció, mind maga az ingatlan adottságainak tekintetében.

Fotók: Erdőháti Áron