Corvin sétány – Életre kelt városi legenda

Egy nyár végi vasárnapi családi ebédnél dobta be anyukám, hogy „Hallottátok, hogy Fanni árulja a Corvin sétányi lakását? 62 millió forintért!” Mindannyi nagyon csodálkoztunk, mert a lakás mindössze 35 nm. De nem szóltam semmit, hiszen senki nem kérdezte a véleményemet. Ráadásul iszonyatosan be voltam havazva a szállodás, airbnb-s munkáimmal.

 

Lokáció, lokáció, lokáció!

Fanni az unokatestvérem, akinek szülei még a beruházótól vették ezt a kis lakást a 2000-es évek elején egy a Corvin negyed első ütemében épült társasházban. A lakásban jó ideig Fanni lakott, majd airbnb-ben is volt hasznosítva, legutóbb pedig egy macskás bérlő gondoskodott a lakás amortizációjáról. A régi kopott bútorok, falak, padló átvette az átható macska szagot, amit a többszöri festés sem tudott kiirtani.

 

Saját hazájában senki nem lehet próféta

Hónapok óta hirdette Fanni a lakást, ezen a hihetetlennek tűnő áron, de persze nem történt semmi. A lakás nem eléggé volt hívogató a régi, barna, kopott bútoraival, üresen, lakatlanul. Október lett, mire szólt nekem, hogy „nézzek rá a lakásra”. Nem hiába, senki nem lehet próféta a saját hazájában.

 

Első lépés: piacelemzés

Mint mindig, most is első lépés a piacelemzés volt. Látnom kellet, hogy vajon lehet e legitim a 62 milliós ár, amit anno egy ingatlanos állapított meg. Azt is látnom kellett, hogy kik a versenytársak. Mit árulnak a környéken, milyen áron, milyen minőségben. Döbbenten tapasztaltam, hogy valóban lehet reális egy Corvin sétányról nyíló 35 nm-es lakásnak ez az ár. Akkor már csak fel kell készíteni, hogy kívánatos is legyen.

 

Hatékony, gyors felkészítés kulcsa

Őrült tempóban vetettem bele magam a munkába, mert decemberben már nem akartam dolgozni. Egy hónapunk volt a felkészítésre, aminek nagy részét meg tudtam csinálni Attilával, a társammal. Elkezdtem Fannira ráönteni a feladatokat: bútorok eltüntetése, új dolgok vásárlása, bérlése, javaslataim mérlegelése, döntések, stb…

Fanni elképesztően hatékony ember. Filmes szakmában edződött, szuper gyártásvezető. Minden kérésemre azonnal cselekedett. Egy idő után azonban elragadta a saját munkája és kénytelen volt rám bízni a bokros teendőket. Megbeszéltünk egy keret összeget, amiből gazdálkodtam és innentől intéztem a felkészítést egyedül.

 

Célcsoport: befektető

A célcsoport itt egyértelmű. Szinte az egész Corvin negyed befektetési célú lakásokból áll. A tulajdonosok többnyire kiadják a lakásokat rövid-, közép- vagy hosszútávon. Elég valószínű volt, hogy a lakást befektető fogja megvenni és azonnal ki fogja adni. Én abban is biztos voltam, hogy teljes bútorzattal és dekorációval fog kelleni a lakás az új tulajdonosnak.

 

A legfontosabb mindig a fürdő és a konyha

A fürdő szerencsére elég semleges volt, így csak a régi csaptelepeket kellett lecserélni, illetve egy modern fiókos mosdószekrényt betenni egy tükrös szekrénnyel, új világítással. Ezen felül már csak szilózások cseréjét és egy nagyon alapos takarítást igényelt a fürdő.

Ennél nagyobb fejtörést okozott a konyha, ahol kilógott a lóláb, hogy a lakás bizony már közel 25 éves. Sötétbarna konyha, kopott fehér pulttal, mosogatóval. Nem akartunk költeni egy teljes konyha cserére, így segítségül hívtam Kis-Németh Marcsit, akinek a véleményét mindig kikérem, ha elakadok lakberendezési kérdésekben. Hogyan modernizáljuk ezt az old school konyhát?

Marcsi egyből tudta, hogy mi a megoldás. Ha már sötétek a frontok, akkor legyen minden kiegészítő fekete, így az old shcool inkább dögösbe megy át és lesz egy olyan hatása, hogy ezt direkt így terveztük. Lecseréltük a fogantyúkat, a pultot és a mosogató tálcát is feketére. A világító kopott fehér nyitott polcot, a lábazatot és a fehér oldallapokat is feketére festettük. Így tényleg sokkal dögösebb hatása lett a konyhának.

 

A felkészítés további lépései

A lakást Fanni már korábban kifestette, tapétákat leszedette. Így ezzel már nem volt gond. Ezután jött a szegőléc csere. A parkettával egyszínű, de már összeszáradt, sok helyen levált szegőléceket modernebb hatású fehérre cseréltük.

Beépítettünk egy előszoba szekrényt, aminek kivételesen a ház tervezésekor csináltak helyet, de mindeddig kihasználatlan volt.

A 25 éves spot lámpákat is lecseréltük. Majd jött a bútorozás. Bár tudtam, hogy meg fogják venni őket, mi nem akartuk megvenni őket, így inkább béreltünk a www.homeforprofit.hu-ról. Majd dekoráltam a saját raktárkészletemből, kiegészítve pár ide vásárolt figyelemfelkeltő darabbal.

 

Kényelmi szolgáltatás

A fotózás után a lakás anyagait (méretezett- és bútorozott alaprajzát, alapító okiratát, tulajdoni lapját, fotóit, bútor- és dekorlistáját) drive mappába rendezve átadtuk az ingatlanosoknak. Majd pár hét alatt elkelt teliárban anélkül, hogy a tulajdonos látta volna az elkészült kecót. Túl elfoglalt volt. 🙂

 

Az életre kelt városi legenda

Ami érdekesebb, hogy a vevő sem látta a lakást. Egy kínai befektető vette meg ügynökön keresztül készpénzért, teljes berendezéssel, ahogy megjósoltam. Szóval létezik a kínai befektető, aki készpénzért teli árban vásárol. Bár élőben én sem láttam. :O)

Fotók: Erdőháti Áron